Mit adj meg a pici babádnak mindennap.

Sikerevolúció 2. rész

Az első részben írtam neked arról, hogy a születés pillanatától mire van szüksége a pici babádnak.

Most a második részben beszéljünk arról, mire van szüksége mindennap ahhoz, hogy érett sikeres felnőtté cseperedjen.

 

Első és legfontosabb az igazi őszinte szeretet. Tudom, ezt mindenképp megadod neki. Igen, de én nem csak a szeretetre gondolok, hanem arra a szeretetre amiben benne van a nevelés, az a fajta nevelés, amit sehol semmilyen körülmények között nem kap meg, csak tőled kaphatja meg.

Az a fajta nevelés, ami biztosan nem viszi tévútra, amitől nem lesz sikertelen, depressziós, esetleg drogos, vagy alkoholista.

Ezt a fajta nevelést sajnos nem az iskolában tanítják. Ezt neked kell megadnod a gyermeked számára.

Újszülöttként, sőt később is a pici az érzelmein keresztül kommunikál és érez meg dolgokat.

Érzelmeire hagyatkozik, azután pedig mindent másol, utánoz, és így tanul.

Amikor már figyel Rád, amikor már érti, hogy beszélsz hozzá, mutatsz dolgokat. Akkor máris kezd el tanítani, fejleszteni, de arra amire valóban szüksége van. Amivel majd később megállja a helyét, és ahogy írtam már neked igazi sikeres felnőtté válik.

Legyél a példaképe, csak azt tedd, amiről tudod, hogy a hasznára válik.

Erről bővebben kapsz információkat, hasznos tanácsokat abban a letölthető tanulmányomban, amit ajándékba kapsz, ha feliratkozol itt a jobb oldalon.

Azonban, ha nevelésről, tanításról is szeretnél pontos információkat kapni, akkor iratkozz fel, és hozzá tudsz jutni.

Ha feliratkozol, az ajándék tanulmányomban is megtalálod a megrendelési lehetőséget is a Sikerevolúcióról.